F1 PRT 2009 V2 + update No. 2

Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
Immár 2 hónapja annak, hogy az F1 Challenge alapokra épülő F1 PRT 2009 első verziója napvilágot látott. Azóta számos, a házon belüli nagy rivális rFactorra épülő MODot hoztam nektek, ám ahogyan a mondás is tartja: "A suszter maradjon a kaptafánál"!
Engem a szimulátoros közösség, mind itthon, mind külföldön a PRT által ismert meg. Az idei első verziónak akkora pozitív visszhangja volt úgy a belföldi, mind a nemzetközi fórumokon, hogy magától érthető volt, hogy lesz egy következő, frissített verzió! Nos rengeteg utánajárás és munka után végre kijelenthetem, hogy időt nem spórolva elkészült az F1 PRT 2009 következő része.

Na de elég is a rizsa, nézzük, mit tud a játék! Az már a letöltéskor szemet szúrhat mindenkinek, hogy a telepítő mérete mintegy 50, maga a telepített játék pedig 100 MB-tal csökkent! Ez több kisebb elem módosításával sikerült elérni, aminek következtében a játék gépigényéből is sikerült faragni, észrevehető minőségromlás nélkül.



Több pálya le lett cserélve egy kifinomultabb verzióra. Többek között a török pálya is átesett egy frissítésen, hiszen az első verzióban lévő példány több sebből is vérzett. Hogy csak egyet említsek, a pitkijáratnál balra, átlátszó volt a boxépületek fala. Ezek után ilyen probléma nem lesz! Mondhatni a pályák minősége kifogástalan. Több aszfaltcsík, mint például a Hungaroring, Monaco vagy épp Bahrein egy teljes körű textúra frissítésen esett át, azok naprakész kinézetének megőrzése érdekében! A melbourne-i pálya is csere áldozata lett, az új verzióért a WCP csapatának jár a köszönet.



Na de ugyebár egy F1-es játék elsősorban nem a pályákról szól (habár sokat nyomnak a latba) így hát nézzük, hogy milyen változások vannak az autók terén! Mivel már a V1 készítésekor az elérhető legjobb minőségre törekedtem így túlzott változásokat nem kellett alkalmazni ezen a téren! A RedBull és a ToroRosso megkapta a széles orrkúpot, egy szebb, jobb (ügyesebb :) ) Ferrari szerepel a kínálatban valamint egy új BrawnGP modell is helyett kapott. A 10 csapat közül egy sincs olyan, amelyiknek legalább a textúrája ne lenne javítva, frissítve. Hosszadalmas munka volt, de szerintem megérte, habár ezt majd döntsétek el Ti.



Ezek az autók viszont mit sem érnek pilóták nélkül! Ezen részen is történtek változások. A világsajtóban hetek óta mentek a találgatások, hogy ki fogja a megsérült Felipe Massát helyettesíteni az elkövetkezendő futamokon. Nos úgy tűnik letisztult a kép, miszerint az olasz Luca Badoer személyében egy új arc jelenik majd meg a rajtrácson Valenciában. Ez a csere nem kerülhette el a PRT-t sem. Egy másik élcsapatnál is történtek változások. Név szerint a Renault megvált Nelson Piquet-től és a helyét vélhetően a tesztpilóta, Romain Grosjean veszi majd át (habár hivatalos bejelentés még tudtommal nem történt, ám a kiszivárgott információk erre engednek következtetni). Így a francia újonc is bekerült a játékba. A ToroRosso részéről pedig a Magyar Nagydíjon depütált, 19 éves Jamie Alguersuari ül Bourdais helyén. Természeten mind a 3 új pilótának saját ikonja, sisakja és új menüháttere van csakúgy, mint a többi 17 versenyzőnek.



Új pályabetöltő képeket is készítettem, valamint a gumiabroncsok textúrája is módosítva lett, ám ez már csak hab a tortán!!

.:: Valencia texture update - patch No.1. ::.

A félreértések elkerülése végett ez nem egy javítócsomag, hiszen komoly hibáról szerencsére nem érkezett jelzés. Ez egy kiegészítő pack, amiben a következő kaptak helyet:

- Rubens Barrichello Valenciában használt sisakfestése
- a Brawn GP autókon megjelent új Virgin logo
- új Romain Grosjean menüháttér
- Luca Badoer sisakfestésének a javítása
- új Luca Badoer menüháttér

Az új BrawnGP festés és az új Barrichello sisakmintázat  egyenlőre csak a valenciai versenyen jelenik meg!








.:: Monza update - patch No.2. ::.

Itt az újabb frissítőcsomag az idei PRT V2 verziójához. Lássuk mit kap az aki letölti!

Új RedBull és ToroRosso modell, hiszen amint látjuk a vörös bikásoknál nem nagyon vált be a szélesített orrész hiszen ez már a 2. verseny amikor ez eredeti első szárny mellett döntöttek!





Sok más csapathoz hasonlóan a BMW is bevetette a cápauszonyt Valenciában, ettől várva a csodát, ám amint láthajtuk a hinwili gárdának nem nagyon jön össze a csúcs meghódítása. Ettől függetlenül most a PRT játékosok is megkapják az új fejlesztést az autójukhoz!



A monzai verseny előtt egy kisebb pilóta-vándorlásnak lehetett szemtanúja az aki egy kicsit is követi a száguldó cirkusz eseményeit! Van aki jött (Vitantonio Liuzzi), van aki ment (Luca Badoer), van aki átült (Giancarlo Fisichella). Most ezeket a változásokat is eszközölhetjük a játékon belül!





Végezetül pedig, Barrichello új sisak dizájnal készült az olasz hétvégére így ez sem maradhatott ki a csomagból!



:.:: ----------------- ::.:

Ezennel kijelentem, hogy a szezon vége előtt várhatóan nem lesz újabb verzió! Valamikor majd a késő ősszel, vagy lehet hogy a tél elején jön majd egy Final, néhány meglepetéssel! Addig is legyen türelemmel minden PRT-Fan! :)

Jó szórakozást mindenkinek!


  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások138  
< 1 23 >

bodnar1026

2009-09-15 16:32:27 [88]

WCP Pályák lesznek F1C-re?

bodnar1026

2009-09-15 16:07:27 [87]

Szemy!

Megvárom a Final verziót!

Szemy94

2009-09-15 16:03:05 [86]

bodnar1026: annyi modot próbáltál már készíteni,akkor annyit tudnod kell,h kiveszed a v1es mclaren kormányt,és beteszed v2 be ennyi.

kuhngeri

2009-09-15 13:26:11 [85]

eddig ez a legjobb mód, csak a Renault orra nagyon lenn van, a Brawn Gp első szárnyán van egy kicsi hiba, a Toyota orra borzalmas a valóságban egyátalán nem olyan+a hátsó szárny se tökéletes, a Ferrari első szárnyán is van mit javítani, a Force India első első szárnya se jó, asszem enni hiba van benne. de remélem a Final-ban minden ugy fog kinézni ahogy a valóságban is.(csak vélemény!)

bodnar1026

2009-09-15 11:26:24 [84]

sziasztok!

BettesP.Nem tudnád megcsinálni(ill visszacsinálni a mclaren mercedes kormányát ami v1-ben volt?)

amúgy ez a mód nagyon ottvan. A BMW hátsószárnyát kéne 1 picikét javítani és kész az élethű mód

bence942

2009-09-14 20:38:15 [83]

akkor bocsánat sry el néztem tévetem bocs sorry !!

ÁdámqO

2009-09-14 20:06:08 [82]

bence sompir mióta f1c modder??(régebben igaz az volt)csak me szemy azt mondta h magyar F1C modder...

bence942

2009-09-14 19:13:29 [81]

Szemy ha nem mondod hogy rossz a felirat akkor más nem is szol!! vagy ök vették észre?? de mind1

és a hun modderek közül nem hagynám ki Sompirt is (nem nyalok!!)

Szemy94

2009-09-14 18:18:01 [80]

én nem kekeckedekcsak elmondtam,hogy miért szólhatnak egyes emberek,...jah,és egyébként te és birkuc vagytok a legjobb magyar f1c modderek(de bettesp te még univerzális is vagy ),ezt nem cáfolhatja senki

Bettesp

2009-09-14 17:33:30 [79]

ok rendben nincs harag nyugi csak kicsit már kekec néhány ember viselkedése...

Szemy94

2009-09-14 15:28:52 [78]

Mondtam,nem fikázás,én ilyenekre nem is nagyon adok,hogy egy felirat,de tudok 1-2 embert,akire ez nagyhatással van...

bodnar1026

2009-09-14 11:56:33 [77]

ezt vártam

bodnar1026

2009-09-14 11:52:58 [76]

sziasztok!

Végre egy esztétikusan kidolgozott király mód

Bettesp

2009-09-13 21:53:28 [75]

és elmondanád h mennyit von le a játékélményből az h más a felirat a BMW-n? OMG

Szemy94

2009-09-13 18:45:49 [74]

Képek alapján:
Barrichello sisakját én nem ilyennek láttam,a BMW-n nem a connected drive felirat van,de ezek úgy gondolom,h a finalban már jól lesznek megoldva
(A bmw-t én is megcsináltam már így zmodellerel,de mivel nem jó a felirat,így hagytam az egészet)
Nem fikázás,vagy ilyesmi,csak elmondtam a véleményem,de gondolom,ezeket te is észre vetted Bettesp

ferrari 04

2009-09-11 12:51:45 [73]

Hi. Valaki nem tudja megmondani honnan lehet leszedni rendes speedometer-t??

polczab7

2009-09-07 16:32:09 [72]

kösz!

nuki18

2009-09-07 13:35:02 [71]

Hello polczab7!
A kamernaézetet innen le tudod töltnei:

http://rapidshare.com/files/276774368/Kamera__ll__s_Duty81hun_F1prt08v4pro-hoz1.0.rar.rar.html

polczab7

2009-09-06 15:31:59 [70]

Hali! Nem tudná vki csinálni olyan nézetet hogy látszódjon minden autónál a versenyző sisakja? Elég zavaró hogy nem látni csak a Ferrari-nál és a Brawn-nál! Lécci csináljátok meg ha nem nagy kérés! Köszenji

bodnar1026

2009-08-28 11:44:20 [69]

Gabi96
én is szeretném megcsinálni ezeket de nem menne

Gabi96

2009-08-23 19:58:10 [68]

Elnézést nem tudná valaki megcsinálni az új bmw suber-t és a brawn gp-nek az oldalszekrényén lévő új szárnyat?

nuki18

2009-08-23 10:27:39 [67]

Jaj nagyon kössz Bettesp!

Bettesp

2009-08-23 09:45:36 [66]

@nuki18

Azt elkerülendő, hogy ezt a topicot is teleszemeteld (mint ahogyan tetted azt az első verziónál) tessék itt van Seb Vettel Nurburgringen használt sisakja!

http://imagerz.com/QEQVXUtvAwIABQgeFwVR

http://www.gphungary.hu/downloads/f1c/helmets/Vettel_Nurburgring_sisak_PRT09.zip

nuki18

2009-08-22 17:17:40 [65]

Ha valakinek +van Vettel németországi sisakja akkor írjon!!!!

magyar4

2009-08-20 13:40:15 [64]

Érdekes amúgy amikor megjelenik a PRT rögtön utána kijön a Birkuc mod is.

nuki18

2009-08-20 08:46:53 [63]

Tomy87-nek igaza van!

Tomy87

2009-08-19 21:14:32 [62]

Bettes Péternek igaza van aki értő olvasásból egyes volt ált suliba (saját vélemény)az akassza föl magát ha nem tudja mi a következő mondat lényege:
Ezennel kijelentem, hogy a szezon vége előtt várhatóan nem lesz újabb verzió! Valamikor majd a késő ősszel, vagy lehet hogy a tél elején jön majd egy Final, néhány meglepetéssel! Addig is legyen türelemmel minden PRT-Fan!
Ebbe a pár mondatba benne foglaltatik az ha lesz javítva a Prt2009 az ősszel vagy télen jön Final verzió formájában.Ha ezek után valaki még is megkérdezi lesz-e javítás akkor az illető én szerintem agyilag nincs toppon

Szemy94

2009-08-19 19:33:53 [61]

Jah,ha valakit érdekel badoer sisak chra(még a régebbi festés,nem az,ami például prtben van) elkészítettem:

http://users.atw.hu/sennamodding/F1/Badoer%20Helmet%20beta%20version%20by%20Szemy.rar?atw_rnd=412206541

nuki18

2009-08-19 19:23:09 [60]

Bettesp különben nagyon jó ez a MÓD!

nuki18

2009-08-19 19:21:20 [59]

Szemy94-nek igaza van!

Szemy94

2009-08-19 17:22:52 [58]

én értem bettesp,de már ezt azért mondtam,mert egyszer ez a bajuk,egyszer az,semmi nem jó nekik ...
Jah,és ha van időd,megnézhetnéd SMT-ben,hogy oldottam meg,nem nehéz,ki melyik pilótát szeretné,azt aktiválhatja

Bettesp

2009-08-19 17:14:58 [57]

részlet a cikk utolsó harmadából:

"Ezennel kijelentem, hogy a szezon vége előtt várhatóan nem lesz újabb verzió! Valamikor majd a késő ősszel, vagy lehet hogy a tél elején jön majd egy Final, néhány meglepetéssel! Addig is legyen türelemmel minden PRT-Fan! "

Ha vki nem tudja értelmezni ezt a pár sort azzal nem tudok mit csinálni...

Szemy94

2009-08-19 17:09:18 [56]

Tavaly meg az volt a bajotok például Birkuccal,h megjelentettet 9 verziót(1,2,3,4,5,gold,platinum,final,ultimate)

Gabi96

2009-08-19 17:04:50 [55]

Bettesp!Figyelj már nem lesz f1 prt 2009 v3 és v4 csak final?Mert tavaly több verzió jelent meg.

Szemy94

2009-08-19 16:57:46 [54]

Nem komplikált,én is jól megoldottam SMT-ben

Bettesp

2009-08-19 16:34:15 [53]

Köszönöm szépen!

MSchumacher

2009-08-19 16:15:57 [52]

Bettes Peti le a kalappal!

Ma délután kaptam kölcsön egy bika számítógépet az IBM-től.
Feltettem arra is az F-1 PRT 2009 v.2-őt. Nem akartam hinni a szememnek.
Elképesztő és ááááááááááá nem is találtam szavakat rá. Egyszerűen fantasztikus volt a grafika.
Nekem sem gyenge a gépem és azon is szép a grafika de a kölcsöngépen húúúúúúúú… hát azon hasít. 2 órán át nem is bírtam letenni a játékot. TV Cockpit nézetből a RED Bull orra kicsit fura volt de annyi belefér. Ez egy fantasztikus MOD.

katilaci

2009-08-19 15:36:42 [51]

azér mer ha esetleg valaki piquet fan vagy épen szimpatikusabnak találja akor anakjo ja és piquet lehet hogy lesz jövöre már más csapatal tárgyal

ÁdámqO

2009-08-19 15:26:23 [50]

katilaci: piquetnél?minek? má ugyse lessz többet...
am grat Jó mod

Bettesp

2009-08-19 15:25:47 [49]

Igen, és ha kiválasztod Massát akkor betöltődik Badoer is és akkor 3 Ferrari van a pályán! Akkor meg az nem tetszik! Ha Badoert ellátnám NotAi-val akkor ha Massával vagy Kimivel mész nincs gond de ha Badoert választod ki akkor ugyancsak három Ferrari van a pályán! Ha Massát is és őt is ellátom NotAi-val, és netán nem Ferrarival mész akkor csak Kimi van a pályán! Ugyanez a helyezet a Renaultval! Remélem érthetően írtam!

Ugyan kitaláltam már erre a problémára is egy megoldást ám az kicsit komplikált! A Finalban benne lesz...

katilaci

2009-08-19 14:51:05 [48]

tök jó mód csak szerintem massánál és piquetnél ugy kellet volna megoldani hogy mind a három versenyzöt odateszed

Gabi96

2009-08-19 14:38:57 [47]

Grat Bettesp!Nagyon jó a mód de még a mclarenen lehetne javitani.

bodnar1026

2009-08-19 14:37:36 [46]

Sziasztok!

Jó mód! tetszik

theboy12

2009-08-19 14:28:31 [45]

torres21

2009-08-19 14:13:24 [44]

Bence!

Inkább értsek mindenhez, mint semmihez... Látom neked is nehéz felfogni mire írtam azt a hozzászólást, de nem igazán érdekelsz. Az F1RFT fórumról is majdnem kitiltottak téged, szóval sz.rok a véleményedre.

tillk

2009-08-19 13:55:28 [43]

prthez csomagold ki ide: F1 PRT 2009/SeasonData/Vehicles/RenaultF1 Team/2009_R29
birkuchoz ide:F1 Birkuc 2009/SeasonData/Vehicles/Renault2009_R29

tillk

2009-08-19 13:53:53 [42]

egy kis Patch:http://www.filefront.com/14320217/RENAULTARMS.rar
megváltoztatja a renault kesztyűét pirosra, mint amilyen a valóságban és nem kék, mint a játékban
prthez csomagold ki ide: F1 PRT 2009SeasonDataVehiclesRenaultF1 Team2009_R29
birkuchoz ide:F1 Birkuc 2009SeasonDataVehiclesRenault2009_R29

Turóczi

2009-08-19 13:09:51 [41]

köszi meg probálom vele ha meg az se jó akkor leszedem a másik gépel ha az se akor téneylg nem vágom

theboy12

2009-08-19 13:01:19 [40]

free download managerrel szoktam szedni minden szir sz@r-t

Szemy94

2009-08-19 13:00:21 [39]

Bettesp,grat a modothoz
Balelevztem itt azért van,mert challenge (és minden játék sztem)4:3-as képarányra készül,és így eltolódik a kamerállás 16:9-be de ha nem így van,javítson ki vki

< 1 23 >

Adatlap

F1C - F1 Challenge 99-02

Szimulátorok >>

megjelenés:

2003. június 24.

fejlesztő:

ISI (Image Space Incorporated)

kiadó:

Electronic Arts, EA Sports

Web
Magyarítás Demó
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Legfrissebb hírek

Legfrissebb letöltések

Mai top játékok

Legfrissebb galériák

A hónap legnépszerűbb hírei

Rangok
1.  Gyulai.Norbert - 2620
2.  RayCastiel - 2618
3.  Szemy94 - 2305
4.  frentzen - 1548
5.  Dodess - 1502
6.  ropikakika - 1425
7.  DJ_MatHY - 1315
8.  karamazov - 1272
9.  bodnar1026 - 1255
10. bence942 - 1114