F1 WCP 2010
- Birkuc
- —
- 2010-08-29 11:00:00
Közel 5 hónapos csendet megtörve, jelentem frissült a képgaléria. Az idők folyamán a WCP csapat újabb értékes tagokkal bővült, és a teljesen saját készítésű mod is egyre előrehaladottabb állapotban van: a hangokkal, az autókkal és a kiegészítő cuccokkal egyaránt jól állnak, a Ferrari, McLaren, Sauber, Virgin, Lotus, Toro Rosso, Renault, Williams, Red Bull vonulat pl már szinte teljesen kész, a csapat pedig keményen dolgozik azon hogy merész tervüket megvalósítsák: lehetőleg a legjobb 2010 -es F1 mod kiadása, és gyakorlatilag már tényként kezelhető hogy az eddigi RFT - FSONE páros versenyfutás immáron 3 résztvevős, tehát az rFactor hívek eggyel több, igazán komoly opció közül választhatnak.
A 2009 -es F1 szezont illetően a WCP csapatról tudjuk, hogy remek autó és még remekebb pályacsomagot adtak ki, utóbbi terén pedig talán nem túlzás azt állítani hogy egyenesen az élen jártak. A 2010 -es szezonnak pedig már alaposan megerősödve vágtak neki, többek között állítólag még az MMG -ből is mentek át emberek mivel ők egy időre legalábbis de felhagytak a modern F1 modok készítésével. Köztudott hogy Sompir már készíti a soros magyar Hungarikumot, az F1 RFT 2010 -et, miközben az FSONE még a 2009 -est sem fejezte be, arról pedig csak kósza pletyka volt hogy az LMT is ad ki 2010 -es F1 modot, mármint publikusan. Márpedig több igazán komoly, aktuális F1 szezonokkal foglalkozó rFactor csapat nincsen, így Sompir akár egyeduralomra is törhetne, ha nem lenne a cikk címszereplője, a WCP csapat.
A hírhez csatolt galériából már kiderülhetett hogy bizony ők is gőzerővel dolgoznak az idei F1 szezont feldolgozó modjukon, de nem csak az autócsomagon, hanem tavalyhoz hasonlóan idén is a valós versenyek alapján próbálják meg elkészíteni a lehető legélethűbb pályacsomagot, és állításuk szerint az első 3 állomás (Sakhir, Melbourne, Sepang) már közel áll a kiadáshoz.
A pályák és az autók mellett sisakok, versenyzők stb terén is próbálnak igazán ütőset alkotni, tehát egy komplett, mindenre kiterjedő, magas minőségű 2010 -es F1 modot rFactorra.
A pályák helyzetjelentéséről már volt szó, a többi dologban pedig úgy 40-60% körül, tehát kimondottan jól állnak, és a tavalyi évvel ellentétben idén már az első és viszonylag korai kiadás is valóban komoly lehet, így tehát az idei rFactoros nyár vélhetően elsősorban az RFT - WCP versengésről fog szólni, amiből maguk a játékosok pedig csakis jól jöhetnek ki!
| « vissza a főoldalra |
|---|
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!
| Hozzászólások18 |
|---|
2010-08-29 12:34:48 [17]
Jah még valami ebbe a modba is a 2010-es safety car lesz benne ami aztán nagyon ütős lesz
! na mostmár befogom a számat na csá! 

2010-08-29 12:33:42 [16]
Nah ez érdekes mod lesz nekem is meglesz már a másik net azzal le fog jönni pár percen belül
nah remélem ebben nem lesz hiány az rf-es modok közül sztem a legjobb lesz az rft 2010 mellet!
2010-05-24 14:35:52 [13]
Sompir szeptember végén publikálja a modot . Julisba lesz kész de akkor csak a liga kapja meg !
2010-05-08 12:20:54 [12]
Most kukáztam az RFC-rol :
Május 14-e az FSone 2009 megjelenése .
Azért ha nem akkor jelenik meg nem kérek jó kivánságokat köszönöm szépen
2010-05-08 11:28:30 [11]
Ezen akadtam ki én is, de hallottam másnál olyat, hogy Intel C2Q-on is akadt. 
2010-05-07 22:07:06 [10]
azért ha egy ilyen gépen akad a cucc, akkor már szimplán leverték a játékmotorban rejlő lécet, onnantól meg minden gépen szaggat, egy ligamod esetében ez különösen érthetetlen, ott a gépigénynek kellene lenni az elsőszámú szempontnak
2010-05-07 18:14:30 [9]
Húzos !
Németország jaj ...
Még hasonlítani sem érdemes sajnos 
Jól ismerem a külföldi állapotokat a munkám miatt , a lemaradásunk hatalmas .
Tudnék meselni , de inkább nem mondok semmit mert csak fel idegesítem magam és a végén még banolni fognak
Sompir elég jól halad az RFT-vel , de lehet ez elöbb fog debütálni .
Jó lenne már egy jó 2010-es mod rFactorra .
2010-05-07 16:11:43 [8]
Nekem múltkor a Ferrari F60-as demója a menübe már akadt ilyen konfigon, holott eddig egyetlen egy rF mod se fogta még meg ezt a vasat:
- AMD Athlon64 X2 5600+
- 2 GB DDR2/800
- ATI Radeon HD 3650 512 MB
Azóta VGA-t cseréltem, újjal még nem próbáltam (HD 4850), de annak idején a CTDP 2006-ot is asszem magas gépigényűnek tartották a részletessége miatt, s az meg ment simán. Bezzeg az LMT féle Ferrari F60 demó... na mind1. 
LMT saját ligájára tervezi a modokat (ez is ligamod egyébként, csak ezt most publikálták), s mivel Németországban kicsit jobb gépeket tudnak venni az emberek, így ott (ahogy nézegettem a ligába résztvevők gépét) úgy kezdődik egy PC, hogy:
- Intel Core2Duo E8500 vagy Core2Quad Q6600
- 4 GB DDR2/800
- ATI Radeon 4870 vagy GF GTX275 (de inkább 285)
Egy kis különbség van amúgy a dolgok között.
Ja, és mindenkinek szinte 23"-os monitorja van. 
2010-05-07 12:35:56 [6]
@V.Szabolcs: azért nem, mert azon még dolgoznak. 
LMT-vel meg nem biztos, hogy jól járnánk gépigény szempontjából. 
2010-05-06 21:10:20 [5]
Szekto
Igen jónak tűnik , és én kivánom nekik , hogy az idei modjuk jobb legyen mint az elöző. A fejlödő képesség az mindenképpen jó és becsülendő .
Végül is az RFT és az FSone is egyre jobb lett .
Az FSone 2009-ről nincs valami új infó ?
Hihetelen mennyi ideig készítik , annak a modnak valami hatalmassat kell majd szólnia .
Ha lenne egy publikus LMT az tényleg jó lenne .
2010-05-06 21:03:39 [4]
igen de a modellek textura nélkül vannak...miért nem lehet texturával feltenni a képet...
2010-05-06 20:15:44 [3]
Képek alapján elég jónak tűnik pedig már most 
http://www.wcp-series.com/wp-content/uploads/2010/04/TV-cam-view.jpg
http://www.wcp-series.com/wp-content/uploads/2010/04/T-cam_view.jpg
Az első a Lotusról készült, a második a McLarenről. Mindkettő eléggé jól felismerhető szerintem. 
2010-05-06 19:59:07 [2]
Reméljük a legjobbakat ...
Bár a tavalyi modjuk finoman szolva sem volt a legjobb .
Ebből kiindulva én nem hiszem , hogy egy kategoriába lehetne sorolni az RFT-vel .
RFT szint az a CTDP és az FSone .
Persze ez magán vélemény ...
Adatlap
Legfrissebb hírek
Legfrissebb letöltések
F1 PP 2011 + Patch |
F1C F1 1992 Season Mod v1.0 |
Silverstone 2011 F1C |
Putnam Park rFactor 2 |
rFactor Starter |
