F1 hírmorzsák, 2010 - 29. hét
- Birkuc
- —
- 2010-07-19 00:00:00
Ecclestone nincs megelégedve az idei újonc csapatok teljesítményével, a 13. rajthelyre pályázóktól pedig 19 millió eurós letétet követel, biztosra menvén hogy csak komoly pályázók kerülnek képbe
Sem a Ferrari, sem Alonso nem adja fel a bajnoki csatározást, és emlékeztettek arra hogy 2007 -ben is hasonló helyzetben futott be a csapat
A Mercedes céljai természetesen csökkentek mostanra, immáron egyetlen futamgyőzelemmel és a csapat VB 3. helyével is kiegyeznének
Ecclestone elmondása szerint az orosz verseny szinte borítékolható, és könnyen lehet hogy Dél-Afrika is visszatér a versenynaptárba
Egyre többen adnak hangot abbéli véleményüknek hogy Schumacher részéről hiba volt a visszatérés, és a rekordbajnok maradása nem biztos a jövő évre
Webber elégedett hogy a nehézségeken sikeresen felülemelkedve győzedelmeskedni tudott Silverstone -ban, amit szintén hazai futamnak tekint mivel mindössze 20 km -re lakik tőle
Horner megérti Webber felháborodását, de elmondása szerint az ausztrál téved ha azt hiszi hogy Vettelt előnyben részesítik
KEDD
Horner elismerte hogy hibázott amikor a szárnycsere előtt nem egyeztetett Webberrel, a csapatvezető egyébként egy békítő összejövetelt is rendezett saját otthonában ahol többek között a 2 pilótájuk is jelen volt
Az Austin projekt vezetői elárulták hogy már megvásárolták a földet, így megkezdődhetnek a munkálatok a 2012 -es amerikai futamhoz
Montezemolo szerint ha a gyengeségeiket meg tudják oldani, akkor van esélyük a 2 élbrigád ellen
Alonso a peches futamok után is magabiztos és továbbra is motiválni próbálja csapatát, pletykák szerint a rádióban azért volt dühös mert a csapat nem szólt neki hogy Whiting szerint vissza kellett volna engednie Kubicát
Így állna a bajnokság 10 futam után a régi pontrendszer szerint:
1. Lewis Hamilton – 60 pont
2. Jenson Button – 54 pont
3. Mark Webber – 50 pont
4. Sebastian Vettel – 49 pont
5. Fernando Alonso – 39 pont
6. Nico Rosberg – 35 pont
7. Robert Kubica – 33 pont
8. Felipe Massa – 26 pont
9. Michael Schumacher – 13 pon
10. Adrian Sutil – 11 pont
11. Rubens Barrichello – 10 pont
12. Kamui Kobayashi – 5 pont
13. Vitantonio Liuzzi – 2 pont
14. Vitaly Petrov – 2 pont
15. Sebastien Buemi – 1 pont
Horner állítása szerint semmi akadálya annak hogy Webber legyen a bajnok, képesnek tartja rá az ausztrált, a hétvégi eseményeken pedig túl kell lépniük
Pletykák szerint Petrov állása veszélyben van, és akár már szezon közben kiteheti a Renault ha nem teljesít
Schumacher elismeri hogy idén maximum hatalmas szerencsével tudnak futamot nyerni
A FOTA nemsokára megvitatja a tesztkorlátozás esetleges mérséklését, mivel a csapatok többségének nem tetszik hogy csak péntekenként tudnak kísérletezni, ami már sokszor kevésnek bizonyult
Elemzések szerint habár az időmérőkön a Red Bull verhetetlen, a versenybéli teljesítmények alapján már egyértelműen a McLaren dominál a szezonban, ez a jelenség nem túl gyakori
Schumacher a hátralévő versenyeket inkább már a következő évre való gyakorlásnak tekinti
Vettelt egyre több támadás éri a vele szembeni kivételezés miatt, és azt is fel róják neki hogy csendben élvezi azt ahelyett hogy állást foglalna az ügyben, rossz nyelvek szerint ráadásul Horner a Red Bull, és elsősorban Marko tanácsadó nyomására teszi mindezt
Webber elmondása szerint sikerült tisztázniuk az ügyet és már megbánta a hétvégi kijelentéseit, és örül hogy hozzásegíthette csapatát a hazai futamuk megnyeréséhez
Button nem tartja sikertelen futamnak az utolsót, és reméli hogy a jövőben is sikerül lépést tartani a Red Bullal
Hamilton szerint a hétvégén hatalmas tettet hajtottak végre amikor 2 nap alatt a középmezőnyből az élre repítették magukat, és elmondása szerint kimondottan élvezte az egészet, és természetesen elégedett azzal hogy nemcsak az összetettben áll az élen, de az utolsó 4 futamon is ő gyűjtötte a legtöbb pontot
Tost elárulta hogy szinte biztosan marad a jelenlegi versenyzőpáros a Toro Rossonál is
A FOTA megegyezett abban hogy a reklámfilmforgatások során a jövőben tilos új elemeket tenni az autóra, ahogy azt a Ferrari tette nemrég
Sokáig sikerült titokban tartani, de mára fény derült arra hogy a Villeneuve Racing az egyik favorit a 13. csapathelyre, ugyanis a 97 -es világbajnok immáron saját csapattal térne vissza, pletykák szerint a projekt kimondottan erős, remek anyagi helyzettel és olyan nevekkel a háttérben mint a Toyota, Super Aguri, Arrows, Durango, Briatore, Symonds stb
A McLaren a Hockenheimi pénteken ismét kipróbálja majd a régi és az új csomagot is, és remélik hogy utóbbit ezúttal élesben is be tudják majd vetni
A Ferrari állítása szerint amikor Whiting először szólt nekik hogy vissza kellene engednie Kubicát, addigra Alonso már egy újabb versenyzőt előzött meg, miközben a lengyel el is veszített még 1 poziciót mivel akkor már rohamosan csökkent a tempója a műszaki hiba miatt
A Virgin reméli hogy sikerül megtartaniuk Glock -ot, aki az idény hátralévő részétől teszi függővé ezt, amennyiben nem sikerül javítaniuk akkor vélhetően toppilóta nélkül marad jövőre a csapat
Újabb pilótacsere a Hispania -nál, Hockenheimben Yamamoto marad, de Senna helyett ezúttal Chandhok kerül a kispadra
Ecclestone tervei szerint idén Korea, jövőre India, 2012 -ben pedig Austin, Róma és Oroszország debütál a versenynaptárban, így biztosan búcsút kell majd inteni néhány európai helyszínnek, Ecclestone állítása szerint Monaco sem lehet kivétel és valószínűleg nekik is jóval többet kell majd fizetniük ha maradni szeretnének
Petrov szerint kizárt hogy már év közben távoznia kell, hisz a csapatok számára az elmúlt években világossá vált hogy a mai szabályokkal a beugró versenyzők képtelenek a jó teljesítményre
Ecclestone szokásával ellentétben hajlandó volt csökkenteni a német nagydíj rendezési díját
Webber állítása szerint továbbra is keményen fog küzdeni, akár a csapattársával szemben is, és nem hagyja magát háttérbe szorítani
a jelenlegi pilóták szavazatai alapján...:
Ki minden idők legjobb versenyzője?
Ayrton Senna – 12 szavazat
Michael Schumacher – 3 szavazat
Alain Prost – 2 szavazat
Jochen Rindt – 1cszavazat
Jim Clark – 1 szavazat
James Hunt – 1 szavazat
Ki a legjobb a jelenlegi mezőnyből?
Fernando Alonso – 9 szavazat
Jenson Button – 2 szavazat
Lewis Hamilton – 2 szavazat
Sebastian Vettel – 1 szavazat
Michael Schumacher – 1 szavazat
Timo Glock – 1 szavazat
Heikki Kovalainen – 1 szavazat
Karun Chandhok – 1 szavazat
Tartózkodás – 2 fő
Ki lesz a 2010-es világbajnok?
Lewis Hamilton – 8 szavazat
Sebastian Vettel – 6 szavazat
Jenson Button – 2 szavazat
Fernando Alonso – 2 szavazat
Tartózkodás – 2 fő
Melyik pálya a legveszélyesebb?
Monaco – 9 szavazat
Suzuka – 3 szavazat
Szingapúr – 2 szavazat
Kanada – 1 szavazat
Spa-Francorchamps – 1 szavazat
Tartózkodás – 4 fő
10 futam elteltével...
Megbízhatósági sorrend, csapatok:
1. Ferrari 1197 kör
2. Mercedes 1151 kör
3. McLaren 1122 kör
4. Red Bull 1099 kör
5. Renault 1049 kör
6. Toro Rosso 1047 kör
7. Force India 1046 kör
8. Williams 998 kör
9. Lotus 856 kör
10. Hispania 828 kör
11. Virgin 715 kör
12. Sauber 584 kör
Megbízhatósági sorrend, pilóták:
1. Felipe Massa 599 kör
1. Nico Rosberg 599 kör
3. Fernando Alonso 598 kör
3. Lewis Hamilton 598 kör
5. Jaime Alguersuari 590 kör
6. Robert Kubica 567 kör
7. Michael Schumacher 552 kör
8. Mark Webber 551 kör
9. Adrian Sutil 550 kör
10. Rubens Barrichello 548 kör
10. Sebastian Vettel 548 kör
12. Jenson Button 524 kör
13. Vitantonio Liuzzi 496 kör
14. Vitaly Petrov 482 kör
15. Karun Chandhok 479 kör
16. Sebastien Buemi 457 kör
17. Nico Hülkenberg 450 kör
18. Jarno Trulli 434 kör
19. Heikki Kovalainen 422 kör
20. Lucas di Grassi 361 kör
21. Timo Glock 354 kör
22. Pedro de la Rosa 306 kör
23. Bruno Senna 299 kör
24. Kamui Kobayashi 278 kör
25. Sakon Yamamoto 50 kör
| « vissza a főoldalra |
|---|
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!
| Hozzászólások1 |
|---|
Legfrissebb hírek
Legfrissebb letöltések
F1 PP 2011 + Patch |
F1C F1 1992 Season Mod v1.0 |
Silverstone 2011 F1C |
Putnam Park rFactor 2 |
rFactor Starter |
