Michelisz kedvenc pályáján folytatódik a Túraautó Vb
- morfi
- —
- 2010-07-15 11:14:20
A 3,7 kilométer hosszú pályán kétszer 14 kör áll majd a versenyzők rendelkezésére, hogy megküzdjenek a dobogóért.
„Az elmúlt négy évben mindössze egyszer tudott ezen a pályán nyerni a SEAT, a nyújtott kanyarok elsősorban a BMW-nek kedveznek. Ettől függetlenül bizakodó vagyok, és úgy gondolom, az első öt rajthely valamelyikét meg tudjuk szerezni az időmérőn, és a versenyen is hasonló eredményre számítok” – mondta el a zengodensionteam.com-nak Michelisz Norbi.
| Norbi tanácskozásban
|
A magyar versenyző számára nem ismeretlen a pálya, ugyanis 2009-ben Brands Hatch-ben indulhatott második alkalommal vendégszereplőként a Túraautó Világbajnokságban. A bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy egy benzines SEAT Leonnal sikerült bejutnia az időmérő második szakaszába, amire a vendégszereplők között korábban nem volt példa.
A Zengő-Dension Team pilótája a tavalyi versenyen a leggyorsabb kört megfutva pontot is szerzett, így nem véletlen, hogy az angliai versenypálya Michelisz Norbi egyik nagy kedvence.
A világbajnokság állása:
http://www.fiawtcc.com/html/uploadedFiles/Class/standings.championship.pdf
A vasárnapi versenyeket az EuroSport 12:45-től élőben közvetíti, valamint figyelemmel kísérhetik a hétvégi eseményeket a www.twitter.com/zengodension oldalon vagy a zengodensionteam.com honlapon is.
| « vissza a főoldalra |
|---|
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!
| Hozzászólások4 |
|---|
2010-07-16 09:48:53 [3]
Hajrá Norbi. Remélem nem boxolják ki az első kanyarokban mint tavaly.
Amúgy szerintem nem reális direkt szabotálással vádolni a Seatot. Legfeljebb nem kapja meg az egyenlő bánásmódot, meg az azonos alkatrész mennyiséget mint Tarquiniék.
2010-07-15 13:42:13 [2]
portimahoz visszatérve:
a zengő csapat dühös hiszen 2 cső is le este a motról és ezért főt meg
és a zengőék nem nyulhatnk a motorhoz csak a seat
és hogyhogy tarquininek sosincs ilyen? minidg csak Michelisz? ez már érdekes nagyon
túlon túl jól megy Michelisz és manipulálták a motort ez már felháborító!!
Legfrissebb hírek
Legfrissebb letöltések
F1 PP 2011 + Patch |
F1C F1 1992 Season Mod v1.0 |
Silverstone 2011 F1C |
Putnam Park rFactor 2 |
rFactor Starter |

