GP Hungary - admin blog
- Birkuc
- —
- 2010-07-28 15:00:00
Twitter:
NorbiLordi nevű szerkesztőnk kezdeményezésére beindult az oldal hivatalos csiripelője, amelyet az érdeklődők az alábbi linken érhetnek el:
Letöltés ajánló:
-továbbra is tartsátok be az ide vonatkozó útmutatókat és szabályokat
-töltsétek ki rendesen, hiányosság miatt is kerülhet annullálásra
-továbbra sem Letöltés követelő a lehetőség neve, értem ezalatt elsősorban azt hogy az olvasók ajánlanak, a szerkesztők mérlegelnek és kiteszik, vagy nem, utóbbi esetén sem kell szükségét érezni annak hogy pl privát üzenetben jogorvoslatért fordulj, köszönjük
Szavazások:
-bár mostanában kevés alkalom volt rá, az ide vonatkozó voksolásból egyértelműen kiderült hogy szeretitek csinálni
-fórum kérdésben a helyzet a következő: 42% ellenzi és/vagy nem szereti, 32% pozitívan áll hozzá de ebből 10% a többiek inaktivitása miatt nem vág bele, míg 26% -ot hidegen hagyta a téma, minden esetre a közösség kialakítására elsődlegesen alkalmazott lehetőség továbbra is adott, a többség minden esetre szemlátomást a hírkommentelésben éli ki magát, de a tévhiedelmekkel ellentétben az akkor sem fórum
-felmértük azt is hogy ki mivel szeretné elsősorban kiélni F1 -es vágyait az idén, elsöprő fölénnyel nyert a Codemasters F1 2010 játéka (53%) mely a voksok több mint felét besöpörte, a 2. helyre Sompir RFT 2010 -e (22%) evezett be, számottevő szavazatot kapott még a dobogó legalsó fokára felálló F1 Birkuc 2006-2010 (13%) is mely szerint sokan elsősorban továbbra is a matuzsálem F1C -re esküsznek, csupán 8% nem találta meg a számításait a 4 lehetséges jelölt között, míg az 1 éves fáziskéséssel bíró FSONE 2009 csak 4% -ra volt jó
2010.04.06.
Törött linkek:
NorbiLordi nevű szerkesztőnknek hála, 110 db rFactor illetve GTR 1-2 letöltés lett újra elérhető, a teljes lista megtekintéséhez kövesd az alábbi hivatkozást:
Patch infó:
Olykor, legutóbb a LoGuiN 2010 mod esetében, egy javító letöltés Patch -ként jelenik meg a letöltési oldalon, ezt az ikonkép melletti adatok legalsó sorában találjatok "Patch információ" fedőnév alatt, amely valójában szintén egy letöltési link, úgymond plusz SZERVER gombként funkcionálva.
Letöltés ajánló:
-ne ajánljatok olyan linket, mely valamelyik konkurens oldal direkt tárhelyére mutat
-ne ajánljatok saját néven ha valójában nem Ti vagytok a készítők
-ne ajánljatok olyat ami már fent van az oldalon, ezt előtte ellenőrizzétek
-ajánlhattok ellenben akkor, ha hibás a link és tudtok működőt, ezt viszont jelezzétek mondjuk a Megjegyzés rovatban
Szavazások:
-a fiúk végül 96-4% arányban gyűrték le a lányokat, tehát egy lányra legalább 24 fiú jut, már ami a GPH olvasókat illeti
-olvasóink pozitívan ítélték meg oldalunk történetének leglátogatottabb hónapját, persze maguk a látogatottsági adatok jelentik csak az igazán pozitív visszajelzést, a mögöttünk lévő márciusban ugyanis az oldal történetének Napi, Heti és Havi látogatottsági rekordjai egyaránt mind megdőltek, ezúton is köszönjük a kitartást és a belénk vetett bizalmat!
2010.03.24.
Most pedig vegyük sorra az utolsó bejegyzés óta lezajlott szavazásokat...
Hány éves vagy?
Olvasóink túlnyomó többsége a 11-24 éves korosztályba esik, azon belül is a 14-16 majd 17-19 életkor-intervallum bizonyult a legerősebbnek, 11 évnél fiatalabb alig akadt, míg a 24 évnél idősebbek aránya is szinte elenyésző.
Mióta látogatod a GPH -t?
Oldalunk 2006 végén indult, olvasóink közel a fele már régi motorosnak számít hiszen több mint 2 éve követnek minket, és csupán 15% mondta azt hogy az elmúlt 1 év során csatlakozott hozzánk.
Milyen gyakran látogatod az oldalt?
Olvasóink több mint a fele naponta megnéz bennünket, és mindössze egynegyede nyilatkozott úgy hogy hetente vagy ritkábban látogat meg minket.
Konzolos játék? (XBOX, PS, Nintendo és társai)
A szavazók közel fele igényt tart rá valamilyen szinten, így tehát tényként kezelendő hogy van rá kereslet.
Melyik csapat lesz a legerősebb idén?
Az ilyen jellegű szavazások többnyire egyet jelentenek a "kinek szurkolsz" -al, ennek fényében az eredmény nem meglepő, minden esetre csak a valóban top4 -nek mondható csapat kapott komoly mennyiségű szavazatot, egészen pontosan a Ferrari, Mercedes, McLaren, Red Bull sorrendben.
GP Hungary 2010. február
Olvasóink fele már február alapján is teljesen elégedett volt oldalunkkal, és mindössze egyötöde fejezte ki felénk változatlan elégedetlenségét.
Minek örülnél a GPH hasábjain?
Új hiányposzt nem merült fel, a 3 ismertből pedig a Rally -s játékokra van a legnagyobb igény, ezt olvasóink fele hiányolja, a Motoros játékokat 21%, míg a Konzolos játékokat 15% jelölte meg.
Mely szériákat figyeled rendszeresen?
Real life rovataink miatt fontos volt felmérni hogy melyikre milyen szintű az igény, vagyis mennyire népszerűek az egyes versenysorozatok, természetesen a Forma-1 lett a toronymagas győztes, de sok voks érkezett további 3 kategóriára is: sorrendben a MotoGP, Túraautó, Rally trióról van szó. A GP2 már nem sok embert hoz lázba, míg a tengerentúli szériák (IndyCar és Nascar) kimondottan népszerűtlennek bizonyultak.
Többnyire honnan látogatod az oldalt?
A GPH -s olvasói népsűrűség is természetesen főváros és környéke központú, külföldi látogatóink is akadnak szép számmal, míg a magyar vidéki megyék közül a Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg trió kapta a legtöbb voksot.
Nem?
Az nem meglepő hogy olvasóink nagy része az erősebb nemet erősíti, az viszont hogy a másik fél viszont kis túlzással szinte nem is létezik nálunk, azért elgondolkodtató, a jelenlegi állás szerint 1 lányra 23 fiú jut...
A leggyakoribb GPH olvasó tehát:
Olyan 14-16 év körüli, Pest megyében élő fiú, aki nézi a Forma-1 -et és a Ferrarinak szurkol, továbbá több mint 1 éve látogat minket napi rendszerességgel, valamint elsősorban PC -n játszik. Amennyiben Rád illik ez a leírás, jutalmad egy GP Hungary felirattal ellátott, fehér pettyes piros gumilabda...na jó ez persze nem igaz.
2010.02.11.
A lecke tehát fel van adva a 13 szerkesztőnek, de hogy mi is ez a lecke pontosan, arra az elmúlt 9 napban kerestük a választ, a hozzávetőleg 2.900 leadott voksot ezúton is köszönjük, íme a végeredmény:
Több opciót is megjelölhettetek a voksolás során, és az eredmény számomra személy szerint nem hozott sok meglepetést, a legnépszerűbb opció természetesen a Letöltések volt, ahhoz viszonyítom a többit tehát az a 100%, amire a legtöbben vágynak, no de nézzük milyen további dolgokra van még kereslet illetve milyen mértékben: a legnagyobb meglepetés egyértelműen a Cikkek opció eredménye, hisz habár a letöltések mellett ez a másik fő összetevője az oldalnak, továbbá egyértelműen úgy éreztük hogy az elmúlt bő fél évben kevés volt belőle, mégis csak 15% -ot ért el! Ezek szerint hatványozottan igaz az a tézis miszerint az olvasók elsöprő arányban a 'cuccot' részesítik előnyben a 'rizsával' szemben. Továbbá a Képgalériák is alig maradt el csak tőle, amely végül 13% -on zárt.
Ami a fő témákat illeti: természetesen a játékok vitték a prímet, ellenben a ligákra csak 18%, míg a Real Life rovatokra csupán 9% kiemelten kíváncsi, ami ugyan szerkesztői szempontból nem túl felemelő érzés, de reménykedünk benne hogy idővel nagyobb kedvet tudunk hozzá csinálni. Az F1 központúság pedig 'félelmetesen' nyomasztó: 74% voksolt rá, míg az F1 -en kívüli dolgok opció erejéből mindösszesen 6% -ra futotta, de hazudnánk ha azt mondanánk hogy ez bombameglepetésnek számít. És még mielőtt rátérnénk a végső összehasonlításra, szögezzük le hogy mindössze 2% gondolta úgy hogy hiányos volt a szavazás.
Ami a játékokat illeti: az eredményt gyakorlatilag azzal lehet egyenlővé tenni hogy ki melyekkel játszik, és jól látszik hogy az alacsonyabb gépigényű játékok taroltak, tehát benne van az is hogy bizony a többség anyagilag nem engedheti meg magának sem a legmodernebb játékokat, sem pedig az ahhoz szükséges számítógépet. Akárhogy is, az olvasókat nyilván az érdekli leginkább, amely elérhető számukra illetve amivel rendszeresen játszanak, de ez természetesen magától értetődő, és megpróbáljuk mindegyikük igényeit kielégíteni. A kategória győztese az F1C lett a maga 71% -ával, nem sokkal mögötte az rFactor futott be 58% -al, a 2 nagyot pedig talán meglepetésre a Rally -s játékok követi, és a 32% bizony komoly szelet, ami egyértelmű figyelmeztetés számunkra hogy ez az eddig elhanyagolt téma jóval komolyabb figyelmet kíván! Érdekes módon a legújabb illetve legmodernebb, vagyis a SimBin és NextGen játékok nem hozzák lázba olvasóink többségét, csupán 18-19% lett az eredményük, azonban egyik fő célkitűzésünk is egyben az hogy ezen valamelyest változtatni próbáljunk. Alig marad el tőlük a Retró játékok, a 15% azt jelenti hogy a tényleg régi illetve 'jó öreg' játékok közel akkora érdeklődéssel bírnak mint az aktuálisak, ez szintén elgondolkodtató. Végül, de nem utolsósorban, szintén 15% -ot kapott a Motoros játékok opció, amely a másik komoly figyelmeztetés a játékokat illetően, hisz a GPH történetében (eleddig legalábbis) semmilyen szinten nem foglalkoztunk velük, márpedig igény van rá, így erre is megoldást kell találni, és a szerkesztőgárdának összenézni hogy egyáltalán van e rá emberünk.
Összegezve tehát, a GPH olvasói döntöttek:
-a 4 legnagyobb sláger: Letöltések, F1, F1C, rFactor minden mennyiségben
-egyértelmű követelés illetve komoly hiányérzet: Rally -s és Motoros játékok terén
-a többivel pedig elégedettek és/vagy nem vonzzák őket annyira, ennek ellenére természetesen azokat sem tervezzük elhanyagolni
2 dolgot azonban FONTOS tudni: egyrészt több dolgot is bepipálhattok egyszerre, a kérdés tehát egészen pontosan az hogy melyek azok amelyekre leginkább vágytok, a többi elé helyezve! Másrészt, sajnos a többválasztós szavazólap nem tökéletes, úgy tűnik hogy minden egyes leadott szavazat az eggyel lejjebb található választási lehetőséghez kerül elkönyvelésre, de aggodalomra semmi ok, mert a szavazás lezárásakor, tehát a végeredménynél azonban már helyesen lesz kiértékelve!
Mostantól több illetve gyakoribb lesz mint eddig, az elmúlt bő 1 hétben például arra kerestük a választ, hogy olvasóink szerint vajon mi történik majd a GPH -n 2010 -ben, íme a végeredmény:
8% nem akart állást foglalni a kérdésben, a negatív - pozitív szavazók aránya pedig 1-3 az utóbbiak javára: 18% gondolja kilátástalannak a helyzetet, és további 6% elégedetlen, ellenben 10% véleményezte úgy hogy van létjogosultsága a belénk vetett bizalomnak, további 44% pedig, tehát a szavazók közel fele kimondottan optimista az oldal jövőjét illetően, végül, de nem utolsósorban, 12% eddig is tökéletesen meg volt elégedve velünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a belénk vetett bizalmat, és ígérjük hogy megháláljuk azt!
Ezúttal újabb kérdésre várunk tőletek választ, amely már hagyománnyá vált oldalunkon, nevezetesen hogy döntsétek el, szerintetek ki volt a mögöttünk álló év legjobb szerkesztője, magyarán véleményetek szerint ki végezte legjobban a "munkáját", a korábbi győztesek (2007 - ovarusz, 2008 - Birkuc) várják most tehát a méltó utódot, végül egy ezen szavazáshoz kapcsolódó statisztikával zárnám a mai admin bejegyzést, mely az elmúlt év GPH -s cikkeit veszi górcső alá:
ÖSSZESEN: 375 (havi 31.3 db)
~~~~~~
140 Birkuc (37.3 %, havi 11.7 db)
47 ovarusz (12.5 %, havi 3.9 db)
35 Bettesp (9.3 %, havi 2.9 db)
27 G-BoR (7.2 %, havi 2.3 db)
25 DaiMOn (6.7 %, havi 2.1 db)
20 szekto (5.3 %, havi 1.7 db)
20 Rolee (5.3 %, havi 1.7 db)
16 morfi (4.3 %, havi 1.3 db)
15 Tequila (4.0 %, havi 1.3 db)
10 somebody_HUN (2.7 %, havi 0.8 db)
8 DjuDan (2.1 %, havi 0.7 db)
7 Szigi (1.9 %, havi 0.6 db)
2010.01.29.
Letöltés ajánló:
Most hogy van, megkérnénk benneteket hogy a jövőben ilyen témában ne zargassátok a szerkesztőket privát üzenet formájában, hanem használjátok az előző bejegyzésben megjelölt formulát.
Verzió: XY
Méret: XY
Hivatalos honlap: XY
Telepítés menete: XY
Megjegyzés: XY
Teljes leírás: XY
(illetve ha szeretnétek akkor még 1 ikonképet is a letöltéshez, szintén link formájában)
Szerkesztőség:
Kitöltésre került a jelenlegi Szerkesztők teljes listája (pillanatnyilag 12 db), beosztással együtt, ami rámutat nektek arra hogy adott témákban kit vagy kiket érdemes privátban megkeresni, az erre mutató hivatkozást többek között a vezérdoboz úszó link ajánlójában is meglelitek, de ide is rakok azért egy direkt linket: KATT
Továbbá rákerült 1-1 direkt link az információs cikkre (amit többek között a vezérdoboz jelenlegi 1. képére kattintva érhettek el, de ide is belinkeltem 2 bejegyzéssel korábban), amely segítségével mindenféle kotorászás nélkül privát üzenetet kezdeményezhettek bármely Szerkesztő felé.
2010.01.27.
Akik már a régi honlapmotor idejében is látogatták az oldalt, azok bizonyára emlékeznek arra hogy az utolsó időszakban az olvasók is küldhettek be letöltéseket, erre mostantól ismét lehetőségetek van a Letöltés ajánló révén, amit a következő linken érhettek el:
Ez a hivatkozás még a vezérdoboz úszó link ajánlójába is bekerül, de ha nem akartok utána kotorászni akkor legegyszerűbb ha már most elmentitek a linket!
Mindössze 5 dolgot kell megadnotok roppant egyszerű módon a letöltésről:
A korábban kinyilatkoztatott szigorított minőség ellenőrzés természetesen erre is vonatkozik, így csak azok lesznek jóváhagyva amelyeket a szerkesztőség is megfelelőnek ítél, tehát törekedjetek arra hogy lehetőleg minőségi anyagokat küldjetek csak be, továbbá reklamációból nem kérünk sem késlekedésből kifolyólag, sem pedig azért mert nem került ki az általad ajánlott letöltés.
2010.01.26.
Habár jelenleg csak 3 aktív szerkesztő ténykedik az oldalon, hamarosan ez a szám legalább 7 -re fog emelkedni, így még egy kis türelmeteket kérjük a letöltések és cikkek mennyiségét valamint sokszínűségét illetően.
Ellenben mint azt láthatjátok, a főoldalt illetően máris az élet jelei mutatkoznak: kisebb átrendezés és bővítés mellett egy új szavazást is találtok, amire a jelenlegi egyes sorszámú vezérhír is felhívja a figyelmeteket, maga a kép pedig erre a linkre vezet titeket: >>> LINK <<<
Mivel igazán kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére a tervezett 2010 -es változásokat és újításokat illetően, ezért a szavazáson túl kommentek formájában is várjuk észrevételeiteket, hisz az oldalt leginkább együtt tehetjük jobbá!
Továbbá 7 hónap eltelte után frissült a vezérdoboz alján úszó kiemelt link ajánló is, ahol természetesen a legfontosabbakat próbáltam meg összegyűjteni.
2010.01.24.
BMW M1 PROCAR 79-80
BMW WORLD SERIES
ETCC MOD
F1 1979
F1 1994
F1 1995 CK
F1 1996
F1 1996 CK
F1 2006 BY ADI
F1 BFO 2007
F1 BFO 2007 V 2.0
F1 CTDP 2005
F1 TURBO
PORSCHE CARRERA CUP 2003
SHOMATEKA 2007 EXPANSIONPACK
2010.01.22.
2006 Champ Car World Series 1.0
American Muscle 2.0
Aston Martin DBR9 Challenge
BMW 1 Challenge 2006 1.6
BMW 320 E21 mod
Caterham
CDTP 2006
Drift Mod
DTM 2007 1.1
Eastern Creek Laser
F1 1955 1.0
F1 1988 0.9 mod
F1 CDTP 2005
F3Euro 2007 1.0
FIA GT
Formula BMW
Formula Nippon 2007
FSONE 2006 Mod
FSONE 2007
Gasoline Alley mod
Lamborghini Gallardo Challenge
Legends Cars
Lexus IS F 1.0
Mini Challange
MINI Challenge 2006 UK 1.0
Monte Carlo 1988
Nordschleife
Opel Corsa A 1992
ORR 2
Panoz Esperante mod
Porsche Carrera Cup 07
Porsche Fabcar Challenge
Rallycross Group B 1.0
Renault Megane Mod V 2.0
rF1GP Challenge 2006 2.0
Skoda Octavia Cup 2.0
Sports Car Challenge
Spotter Plugin
Thermalito
Trucks Series Racing 1.0
Valencia Street
2010.01.19.
Szerkesztőfelvétel:
Jelen pillanatban nincsen, de jelenleg is tart 2-3 újonc beiktatása, akik nemsokára "megérkeznek" az oldalra, ha esetleg mégis lenne bármi mondandótok ebben a témában, akkor azt Szekto -nak írjátok meg privát üzenetben, a gyengébbek kedvéért íme egy direkt link: KATT
Hírkommentelés:
Nem szeretnénk hogy a GPH a jövőben vitafórum legyen, ezért tessék az adott cikket illetve annak tartalmát kulturált formában véleményezni illetve megvitatni. Személyeskedés, káromkodás, reklámozás, valamint a cikktől teljesen elrugaszkodott kommentek figyelmeztetés nélkül moderálva illetve törölve lesznek, mint ahogy az ezt követő reklamálások is. Aki pedig mégis szabadabban szeretne társalogni oldalunkon, számára tökéletes hely pl a GPH fóruma!
Letöltések:
Továbbra is tisztában vagyunk vele hogy rengeteg régi link már nem működik illetve nem él, amit mi is legalább annyira sajnálunk mint Ti, ám az ezt jelző sokszor anyázós jelentéskommentek helyett szívesebben fogadnánk egy hozzá tartozó működő linket. Továbbá ha találkoztok olyasvalamivel máshol amit szerintetek érdemes lenne nálunk is megjelentetni, azt nyugodtan jelezzétek valamelyik szerkesztőnek privát üzenetben!
Letöltéskommentek:
Nem kerülnek aktiválásra azok amelyek moderációra szorulnának, illetve azok sem amelyeknél a kommenthez megkívánt karaktermennyiség semmitmondó szövegekkel vagy puszta karakterláncokkal lett kitöltve.
USER beküldések:
Továbbra is lehet nálam jelentkezni velük, de erősen ajánlom figyelmetekbe az ezt is érintő irományt: >>>LINK<<<
Mindazonáltal az újonnan beiktatott változások visszamenőleg nem érvényesek, ami történt megtörtént, ami fent van az valószínűleg fent is marad, kivéve ha maga a készítő kérelmezi a törlését. Ellenben a változások előtti tartalmakra mutogatni és azokkal példálózni hasztalan pl. "az ő hasonló munkáját anno bezzeg kitettétek" és hasonlók.
Végezetül szeretnénk előre is megköszönni minden kedves olvasónknak az oldal előrelépéséhez szükséges megértést, türelmet, segítséget és együttműködést egyaránt!
(akik pedig esetleg úgy érzik hogy az "új" GPH valamilyen oknál fogva már nem felel meg számukra, azoknak szintén kellemes időtöltést kívánunk, más oldalakon!)
Update 5:
(2009. szeptember 28.)
Nos, van egy jó meg egy rossz hírem.
Rossz: Az ígéret szép szó, ha nem tartják be az nem jó, jelen esetben nagyon nem, ha a közeljövőben nem kapom meg az ígért linkcsomagokat amire cirka 2 hónapja várok, akkor várhatóan törlésre kerül az összes olyan letöltés amihez nem tartozik működő link, a bejelentések folyamatosan érkeznek a törött linkekről, általában nem szépirodalmi stílusban, aminek így vagy úgy, de véget kell vetni.
Jó: bizonyára észrevettétek hogy cirka 3 hónapja nem jelentek meg a letöltéskommentjeitek, most azonban visszamenőleg az összes kikerült és olvasható, és ez a jövőben is folyamatosan meg fog történni, esetleg pár nap késéssel.
Update 4:
(2009. augusztus 12.)
Többen jelezték felém hogy gyűjtögetnek külső linkeket a nem elérhető letöltésekhez, de konkrét listákat még nem kaptam, de természetesen továbbra is várom őket.
Update 3:
(2009. július 7.)
Bizonyára sokan tudják hogy az oldal átalakítása során szerverköltözés is történt, ami (mindmáig tisztázatlan, de rajtunk kívülálló okokból) sajnos kb félúton megrekedt, így az ABC sorban késöbbre eső könyvtárak megitták a levét, pl az rFactor egy az egyben elveszett, több 10 gigabyte -nyi adat, sőt talán csak az F1C alkönyvtár mentődött át teljes egészében. Mára pedig az is biztossá vált, hogy végleg lemondhatunk a régi szerver hátramaradt adatairól.
Megkérünk mindenkit hogy akinek 2009. áprilisinál régebbi letöltéssel akad gondja, az ne küldjön "hibás link" jelzést, mert tudunk róla, ellenben ha van linkje valamelyikhez azt szívesen vesszük!
Megértésüket köszönjük.
Update 2:
(2009. április 12.)
átnézegettem az F1C letöltésrészleget, és egy rakat linket kijavítottam
megkérnék mindenkit, hogy aki mostantól találkozik olyan F1C -s letöltéssel amely szerver linkjére való kattintáskor a GPHUNGARY szerverére mutat tehát a GPHUNGARY főoldala jön be, akkor azt jelezze nekem akár privát üzenetben, akár itt a hír alatti kommentben, természetesen a linkkel együtt!
Update 1:
(2009. április 10.)
amikor a SZERVER01 -re kattintotok ugyebár a főoldal jön be, viszont fent a címsorba odakerül a letöltés linkje, például:
http://www.gphungary.hu/downloads/f1c/mods/F1_LoGuiN_2009.rar
a szerverköltözés során a fájlnevekből eltűntek a kapitális betűk, de ti magatok is könnyedén meg tudjátok oldani a dolgot amíg mi nem tesszük, mindössze csak át kell írnotok olyankor a címsorban a linkben az összes nagy betűt kicsire, például:
http://www.gphungary.hu/downloads/f1c/mods/f1_loguin_2009.rar
továbbá megváltozott a szerverelérés előtagja is, az eddigi "downloads/gp/" helyett simán "downloads/", tehát a "gp/" -t töröljétek ha olyan linkkel találkoztok, pl:
http://www.gphungary.hu/downloads/gp/f1c/mods/F1_Hege_2009.rar
helyett:
http://www.gphungary.hu/downloads/f1c/mods/f1_hege_2009.rar
megjegyzés: ha jól láttam az egész F1C részleg átköltözött már, így ott elvileg minden működhet ezzel a módszerrel, de pl az rFactor még nem
| « vissza a főoldalra |
|---|
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!
| Hozzászólások129 |
|---|
2009-07-08 23:17:50 [79]
bocs a2 szeri írásért csak a server 1 nemjó de a serverr 2ő mükszik
2009-07-08 18:44:42 [77]
Egyszerű, azért nem tudtok feltölteni, mert ezt mi nem igényeltük akkor, mikor az új rendszer elkészült. Én magam mikor ellenőrizgettem az általatok feltöltött fájlokat, akkora baromságokat is találtam közöttük(sőt túlnyomó részt az volt), hogy az egész lapcsaládon szűkségtelennek érezték ezt a felhasználói lehetőséget. Amennyiben olyan fájlotok van, amit másokkal szívesen megosztanátok, azt az ovarusz@citromail.hu mail-re elküldhetitek nekem,
én ígérem felteszem, HA OLYAN, mert már ne is haragudjatok meg, pl. volt egy srác, aki csak azért mert nem raktuk fel a cuccait, a lapcsalád teljes fórumát szétoffolta, meg vagy 30-szor regisztrált, a bannolások után.
És hogy miértn em keürltek fel a cuccai ? Mert a kiegészítései abból álltak, hogy megfogott egy toro rossot, és paintel átfestette annyi színre, amennyi éppen eszébejutott...
Ha az ilyesfajta baromságokra itt szűkség van... Ti tudjátok ...
2009-07-08 16:53:57 [76]
Ez nem f1c hanem a Euro Truck Simulator magyarítás:
http://gphungary.hu/letoltes_link.php?id=12814&link=1
A főoldalra dob ki
2009-07-08 13:35:16 [75]
mondom először azt kéne megtudni hogy egyáltalán napirenden van e, lehet az új oldalon nem is akarnak ilyesmit
2009-07-08 11:20:23 [74]
Én nem tudom,de atw-n megoldottam vhogy...e107 sz*r alapú rendszerrel...akk ezzel mé nem működhetne?
2009-07-08 10:53:34 [73]
az előző rendszerben is először meg kellett valakinek programoznia az USER feltöltések rendszert, amit most újra meg kéne, egy más alaprendszerhez, másfelől nem tudom hogy egyáltalán aktuális e még ez a lehetőség az igazi nagyfejesek között, akik továbbra sem a GPH staff tagjai
2009-07-08 10:20:02 [72]
valakinek megvan a bettesp által készített wtcc 2007?mert kéne és sehonan se tom leszedni
2009-07-08 09:37:13 [71]
Hát az a 10 gb-nak én nem örülök
+ miért nem tudunk mi is feltölteni???
2009-07-08 09:32:46 [70]
azok az F1C letöltések, amik GP HUNGARY szerverre mutatnak, magyarán a főoldalra dobnának vissza ha nem menne, azokat elvileg mind javítottam, ha mégse akkor azt is jelezzétek
2009-07-07 22:24:16 [68]
tök jó hogy az f1 ch fent van mind a többi pedig nem érdekelXD én nem szeretem a többit de a régi szebb volt és átláthatób
2009-07-07 21:55:28 [67]
kezdhetnénk, de nekünk sincsenek meg azok a fájlok, legalábbis a többsége biztos nem 
2009-07-07 21:39:26 [66]
Mér kellet egyáltalán megváltoztatni a régi oldalt?
Sokkal jobb volt
2009-07-07 20:45:14 [65]
Több 10GB,nah kezdhetitek feltölteni vissza,talán őszre meg lesz mind,ha éjjel-nappal töltitek X-D
2009-07-07 16:52:55 [64]
Birkuc! A Birkuc 2008 v2 v3 változatait kérlek szépen töltsd fel nekem légyszíves! Köszönöm
2009-07-07 12:27:26 [63]
sziasztok!
F1 Bridgestone 2009 mod kész töltöm fel hamarosan tölthető lesz lehet a gphunról is
2009-04-16 21:06:42 [60]
Hát remélem hamar meglesz a Birkuc mod!Már nagyon várom!
.De ameddig az nem lesz kész addig a GA-t fogom várni!

2009-04-15 19:49:03 [59]
oo [censored]us pedig most kéne nekem az rfactor litef1 a superleague formula ligámhoz
télleg vaki nem érdekel???
http://superleague-formula.mindenkilapja.hu/
2009-04-15 12:05:37 [58]
az rFactor részleg teljesen elérhetetlen jelenleg, ugyanis a szerverköltöztetés valamiért félbeszakadt, arról pedig nem tudok semmit hogy mikor folytatják, ez nem a mi asztalunk
2009-04-14 12:57:52 [55]
Üdv!
Csak nekem nem megy a privát üzenet olvasás, vagy másnak sem?
2009-04-12 15:25:33 [52]
www.galiga.qwqw.hu inen lelehet tölteni a Loguint akinek nemjó mostsem a link
2009-04-11 09:21:09 [48]
ovarusz@gphungary.hu
Simbinnel és rFactorral kapcsolatos letöltéseket ide küldjétek be.
birkuc@gphungary.hu
F1 Challengel kapcsolatos letöltéseket ide küldjétek be.
Egyenlőre nincs jobb megoldás.
Sipos95 megkérhetnélek, hogy állíts magadon ? Nem akarom kipróbűlni a bannoló gombot...
2009-04-10 21:31:18 [47]
Nekem például az lenne feltölteni való,ha igény van rá
peedometer for LoGuiN mod!!!(még 08 as kiadású,szal nem 2009es design)
2009-04-10 14:50:34 [46]
cougar jelenleg nincs az oldalon letöltés beküldés funkció, és nem tudom hogy a közeljövőben lesz e, mármint nem megszűntetve lett csak ugye az új oldalon is ki kéne vitelezni technikailag
2009-04-10 14:43:50 [45]
Hali, nem tudjátok hogy hol a fenébe lehet letöltéseket beküldeni,mert sehol nem találom és lenne mit feltöltenem!
2009-04-10 13:11:01 [44]
köszi a segitségeket morfi és birkuc nekem végre el indult a letöltés(már ideje volt
)
2009-04-10 12:57:01 [43]
dehogynem ezzel a linkkel jön a loguin ne viccelj már:
http://www.gphungary.hu/downloads/f1c/mods/f1_loguin_2009.rar
2009-04-10 10:24:14 [42]
mostmár nem kell mert már tölti nekem a gphungaryról köszön szerkesztöknek hogy le tudom tölteni
2009-04-09 11:58:31 [39]
please valaki segítsen oda tudja valaki adni a f1 prt 2008 v4 et előre is kösz mert nem jön le az oldaról
2009-04-08 18:06:31 [36]
Hello!
nagyon nagy sajnálattal látom h a szinte egyetlen egy letöltés sem működik ugyhogy légyszives ezzel csináljatok vmit nagyon hamar mondjuk kettő napon belül mert nagyon fontos lenne....(lécci lécci lécci lécci lécci)
2009-04-08 16:33:05 [34]
Tényleg vissza kéne hozni!De tényleg azért a Birlux nem régi!Ez szar!
2009-04-07 22:13:22 [32]
Lehet hogy a skin váltás előtti cuccok nem elérhetők, de az F1 2009-ek csak nem tavalyiak!!!
Legfrissebb hírek
F1 hírmorzsák, 2010 - 36. hét |
Endurance Series SP1 - Ferrari F430 képek |
Gran Turismo 5 - 2 videó + dátum |
F1 2010 Hírmorzsák - the time is near |
Szerdai letöltések (Frissítve képekkel) |
Legfrissebb letöltések
Mai top játékok
Legfrissebb galériák
A hónap legnépszerűbb hírei
| Rangok |
| 1. Gyulai.Norbert - 2599 2. RayCastiel - 2582 3. Szemy94 - 2287 4. frentzen - 1521 5. Dodess - 1481 6. ropikakika - 1368 7. DJ_MatHY - 1315 8. karamazov - 1269 9. bodnar1026 - 1255 10. bence942 - 1114 |

se letölteni,se feltölteni nem lehet.
