WTCC - Curitiba futam
- szekto
- —
- 2010-03-07 23:20:35
Az első futamot megelőző órában leszakadt az ég alja, szinte özönvízszerű esőmennyiség jött meg percek alatt. A futamot repülőrajttal indították, melyet Norbi jól kapott el. Ilyen mostoha körülmények, illetve a ki-kicsúszkáló autók között is megőrizte hidegvérét Michelisz, s pár kör után a 8. helyen találta magát. Azonban a 3. körtől kezdve rohamosan el kezdett száradni a pálya, s mivel mindenki esőgumin volt, így a tapasztaltabb pilóták ideje jött el. A 7-8. körben a rajtnál visszaeső Jordi Gené előzte meg Norbit, majd pár körrel később a Barth-Nykjaer duó is megérkezett a nyakára. Utóbbi támadását még vissza tudta verni, azonban előbbiét nem. Barth a 15. körben elfékezte az első kanyarkombinációt, aminek következményeként átvágta a sikánt, majd egy viszonylag jó ívről gyorsíthatott ki, mely után egyből meg tudta előzni a Zengőék-féle kék Leont szabálytalanul, amolyan Hamilton kontra Raikkönen spai esetéhez hasonlóan. Norbi végső soron a 10. helyen ért célba, ezzel is megszerezve élete első pontját a gyári csapatok között. A futamot egyébként Yvan Muller nyerte Chevys csapattársai, Rob Huff és Alain Menu előtt. A végeredmény tehát:
A második futamra felszáradt teljesen a pálya, így mindenki slickeken vághatott neki az újabb 14 körös viadalnak. Norbi jól jött el a rajtnál, első kör végén 6. helyen találta magát. Az első kanyarban most nem maradt el a balhé: a háromszoros WTCC bajnok, Andy Priaulx és a tavalyi privát bajnok, Tom Coronel is kiállni kényszerült, miután mind a ketten ütköztek, s az autójuk megsérült. A második körben Farfus megelőzte Norbit, aki ezzel a 7. helyre, majd jött Monteiro, amikor is hirtelen megint fura dolog történt. A Leon nagyon lelassult, nem értettük, hogy mitől, s Michelisz visszaesett a 11. helyre. Mint később kiderült, a turbónyomással voltak gondok, amely egyszer csak hirtelen megjavult magától, s ismét lehetett nyomni neki, amit bírt az autó.
Így hát Norbi gyorsan visszaelőzte az előtte lévő 2 BMW-s pilótát, s végül a 9. helyen futott be, újabb értékes pontokat szerezve magának és csapatának is. A futamot pedig Gabriele Tarquini nyerte, melyben az a szenzáció, hogy immáron 3. éve történik meg az a dolog, hogy az első futamot Muller, a másodikat pedig Tarquini nyeri meg.
Azt hiszem, Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport a szurkolók számára egy örömteli hétvégét okoztak, még annak ellenére is, hogy itt-ott nem volt nagy szerencséjük.
Köszönjük Fiúk, és gratulálunk ehhez a nagyszerű eredményhez, és reméljük, hogy az út csak felfele fog menni! Így tovább!
| « vissza a főoldalra |
|---|
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!
| Hozzászólások6 |
|---|
2010-03-08 19:15:43 [5]
Igen, kapunk is tőlük beszámolót, így majd az is be fog kerülni a cikkbe.
(az időmérőről írt cikkembe is belekerült a beszámolójuk egy része utólag
)
2010-03-08 18:06:45 [4]
Szép meccs volt, jó bemelegítőnek. Legyen ez a futam legproblémásabb a szezonban, és akkor szép helyezéseknek néznénk elébe.
Amúgy nekem külön tetszik a Zengő Team blogja. Nem kevés infót leírnak.
http://www.zengodensionteam.com/
2010-03-08 14:17:44 [2]
http://www.youtube.com/watch?v=GSeLyn0ONZ8&feature=player_embedded
Nézzétek meg
Nem gyengén megfogta 
2010-03-08 07:02:20 [1]
szerintem jó futam volt, mondjuk a 2. futamnál megijedtem kicsit amikor mondta a kommentátor hogy lehet hogy nem fogja bírni a motor Norbinál.. aztán bumm
9. lett
mindkét futamon pont
szép volt Norbi
Legfrissebb hírek
Legfrissebb letöltések
F1 PP 2011 + Patch |
F1C F1 1992 Season Mod v1.0 |
Silverstone 2011 F1C |
Putnam Park rFactor 2 |
rFactor Starter |
